Várunk rád az Együtt Jó női körben,

a támogató közösségben, ahol biztonságos közegben oszthatod meg gondolataidat, elakadásaidat és örömeidet.

„Két asszonynak ereje”

A női közösség jóval többet jelent egyszerű beszélgető körnél. Találkozásaink a fonók történelmi hagyományain alapulnak, amely lehetővé tette a generációk közötti tapasztalatmegosztást. Sokat tanulhatunk egymás történeteiből és megéléseiből, amit semmilyen szakkönyv nem pótolhat.

Barátságos légkör

A női kör alapelve, hogy egymást nyitottsággal, megértéssel és ítélkezéstől mentesen fogadjuk. A különbözőségeink felismerése rugalmasabbá tesz minket, és általuk jobban érthetjük a világot. Hasonlóságaink mentén pedig megélhetjük az összetartozást és felismerhetjük, hogy nem vagyunk egyedül. Teret adunk az igazi barátságok megszületésének.

Tapasztalt segítő szakember által vezetett beszélgetések

Dúlakörünk tagjai olyan segítő szakemberek, akiknek a női közösségek vezetésében is komoly tapasztalata van. Amellett, hogy gondoskodunk a tagok érzelmi biztonságáról, szakmai irányelvek szerint vezetjük a beszélgetéseket, és szükség esetén szakirodalmi ajánlásokkal segítjük társainkat a problémáik megoldásában.

Megdolgozzuk a velünk történő eseményeket

A kibeszélés jótékony hatásait számos tanulmány bizonyítja. A női kör ülésein az életünk eseményeinek elmesélése által, közösen dolgozunk fel egy-egy fontos témát. Történetté, emészthető folyamattá gyúrjuk a nehézségeinket, örömeinket, így azok könnyebben helyet találnak az életünk szövetében.

Ezt kapod, ha csatlakozol:

Tartalmas beszélgetéseket.

Elfogadó közeget.

Egy helyet, ahol fontos vagy és önmagad lehetsz.

Lehetőséget érzelmeid kreatív kifejezésére.

Támogatást az önszeretet és önelfogadás útján.

Erőforrást a félelmeiddel, kihívásaiddal való megküzdésre.

6 alkalmas női kör:

  • 6×120 perc beszélgetés közösségben, online vagy személyesen
  • segítő szakember által vezetve
  • kisebb csoportban

Ára: 60 000 Ft*

A női kör keretei:

  • A 120 perces csoportalkalmak hetente, ugyanabban az időpontban kerülnek megtartásra.
  • A csoportalmakat online vagy személyesen tartjuk. A személyes találkozók 2 helyszínen lehetségesek:
    • Budapest 1137 Pozsonyi út 9.
    • Gárdony 2483 Határ utca 56.
  • A csoport indulása előtt a csoportvezető egy 30 perces online konzultáció keretében beszéli át veled a felvetődő kérdéseidet.
  • A helyedet a részvételi díj 50%-ának befizetésével tudod biztosítani. A részvételi díj második részletének kifizetési határideje az 5. csoportalkalom.
  • Az intimitás megtartása érdekében a csoportok zártak. Ha az aktuális csoport betelt, feliratkozhatsz a várólistára, és értesítünk, amikor a következő csoportba elindul a jelentkezés.
  • A csoport minimum 5 jelentkező esetén indul.
  • Minden alkalom előtt és után lehetőséget teremtünk 15 perc kötetlen kapcsolódásra és beszélgetésre a résztvevőknek.
  • Tea, víz, gyümölcslé, nassolnivaló a helyszínen biztosított.

Segítünk a döntésben!

Érdekel a női kör, de nem tudod eldönteni, hogy neked való-e? Jelentkezz 15 perces, díjmentes online felfedező beszélgetésre, ahol megismerkedhetsz velünk és válaszolunk a kérdéseidre!