A várandósság sokak számára az élet egyik legintimebb, legérzékenyebb időszaka. Gyakran halljuk, hogy ez az idő arra való, hogy már most, a születés előtt elkezdődjön a kapcsolat az új élet és az őt váró szülők között. De mi van akkor, ha ez a kapcsolat nem alakul ki „magától”? Ha nem érezzük azt, amit kellene? Ha nem jön a meghatódottság, a ragaszkodás, a lelkes készülődés?

„Kell-e”, hogy kapcsolódjunk ?

A társadalmi elvárások sokszor azt sugallják: a jó anyát már a pozitív terhességi tesztnél elönti a szeretet, és nap mint nap beszélget a pocakban növekvő babával. Ám a valóság árnyaltabb. A kapcsolódás vágyát befolyásolja a testi-lelki állapotunk, az élethelyzetünk, korábbi veszteségek, nehézségek, vagy akár a terhesség megélése (pl. tervezett vagy váratlan baba, termékenységi kihívások, szorongás, párkapcsolati dinamika).

A kérdés nem az, hogy „kell-e?”, hanem az, hogy „mi van most bennünk?”
Mert a kapcsolódás nem egy gomb, amit meg kell nyomni, hanem egy folyamat, ami gyakran időt és teret kér.

Mi történik, amikor nem tudunk kapcsolódni?

Sokan bűntudattal élnek, ha nem érzik „azonnal” a kötődést. Pedig a nem kapcsolódás nem jelenti azt, hogy rossz szülők leszünk.
Gyakran épp az intenzív érzések – a félelem, a bizonytalanság, a múlt feldolgozatlan rétegei – akadályozzák meg, hogy nyitott szívvel jelen tudjunk lenni. Ilyenkor a védekezés, az „érzelmi távolságtartás” akár öntudatlan biztonsági reakció is lehet: ha például valaki veszített már el babát, lehet, hogy most nem meri vagy nem tudja beleengedni magát az örömbe.

A nem kapcsolódás tehát nem hiba. Hanem információ. Jelzés arról, hogy talán túl sok a teher, vagy nem elég a támogatás. Ezért a legfontosabb kérdés talán nem is az, hogy miért nem kapcsolódom, hanem az, hogy mire lenne szükségem ahhoz, hogy megengedhessem magamnak?

Hogyan lehetne mégis?

A kapcsolódásnak sok arca van – és nincs „egy jó módja”. Ha most távolinak érzed magad ettől az új élettől, kezdheted apró lépésekkel:

• Testi jelenlét: Simogatás, lassú légzés, kéz a pocakon – a testi figyelem segít lehorgonyozni a jelenbe.

• Névadás, megszólítás: Nem kell rögtön becézgetni – lehet akár így kezdeni: „Szia, kisbaba, itt vagy bennem, még ismerkedem veled.”

• Írás, rajz, napló: Ha nehéz kimondani, írd le. Írd meg, mit gondolsz, mitől félsz, mire vágysz – akár neki is.

• Külső támogatás: Egy empatikus dúla, kísérő, vagy akár terapeuta segíthet feltérképezni, hogy mi tart távol, és mihez lenne szükséged biztonságra.

• Megengedés: Fontos tudni: a kapcsolat nem egy pillanat műve. Van, aki a szülés után, az első öleléskor éli meg először. Ez is rendben van.

A kapcsolódás nem elvárás, hanem lehetőség

A magzattal való kapcsolat nem kötelesség – hanem ajándék. És nemcsak a baba felé szól, hanem saját magunk felé is: megismerni azt az embert, aki most anyává vagy apá válik. Ezért, ha úgy érzed, nem vagy még ott – tudd: nem vagy egyedül.

Ha vágysz rá, van út, amin el lehet indulni.  Akkor is, ha kis lépésekben.