Mindenben támogatlak és természetes eszközökkel segítek neked végighaladni a folyamaton.
.
.
A dúla megszakítás nélküli jelenléte elősegíti az anyák, apák és babáik jóllétét.
A dúlai támogatás jótékony hatása az orvosi beavatkozások szükségességének csökkenéséhez vezet a vajúdás és a szülés során.
A gondoskodó jelenlétnek köszönhetően a szülőpárok magabiztosabbá válnak, és kompetensebbnek érzik magukat a rájuk váró új helyzetben.
Képzeld el, hogy…
„Virág kísért a felkészülési folyamatban, majd a kórházi szülésemnél is a párom mellett, és ma is hálával gondolok rá. A jelenléte, bíztató támogatása, nagyon sok erőt adott nekem a hosszú órákon át tartó, nehéz vajúdásban – a kitartó masszírozás és borogatás nélkül nem tudom, hogy bírtam volna végigcsinálni az egészet. Emlékszem, közben is többször megkérdeztem, hogy milyen lehet annak, akinek nincs dúlája?”
Sebestyén Timi
A választott dúlád éjjel-nappal készen áll, és úgy alakítja a magánéletét is, hogy bármikor, teljes felszereléssel indulhasson hozzád. Rajta kívül pedig a helyettes dúlád is készenlétben lesz, hogy egy váratlan betegség esetén is bizalmi személy álljon melletted.
Fontos számomra, hogy egy váratlan esemény (pl. betegség) esetén se maradj dúla nélkül, így a fődúlád mellett mindenképpen lesz egy második dúlád is, akivel a várandósságod alatt megismerkedhetsz.
Részt veszek a kórházi személyzettel való kommunikációban, emlékeztetem őket a szülési tervedre és végig veled leszek. A téged kísérő párod válláról leveszem az egyedüli segítő terhét, így ő is felszabadultabban lehet jelen melletted.
A megfelelő pillanatban érkező illóolajos borogatás, vagy hogy van, aki megtartson, amikor érkeznek a hullámok – kincset érnek. Ebben a folyamatban igyekszem megteremteni azt a biztonságos közeget, amiben te követheted a tested ritmusát, ezzel támogatva a folyamat haladását.
A szülést követően mindent megteszek azért, hogy nyugalmat és intimitást biztosítsak a babával való ismerkedéshez. Ezután a gyermekágy alatt is támogatlak, hogy anyatejjel tudd táplálni a babádat.
Abban is támogatlak, ha császármetszéssel hozod világra a kisbabádat. Erre az eshetőségre is felkészítelek. Ha szeretnéd, és van rá lehetőség, a műtőben is melletted állhatok, vagy segítem az apuka és a kisbaba első kapcsolódását.
Éjjel-nappal készenlétben állok, és úgy alakítom a magánéletemet is, hogy bármikor, teljes felszereléssel indulhassak hozzád.
Online vagy személyes találkozó alkalmával lesz lehetőséged megismerkedni a helyettes dúlával, aki egy váratlan helyzet esetén is felkészülten áll majd melletted.
Legyen éjszaka vagy nappal, tartson akármennyi ideig, én ott leszek veled és szakmai támogatást nyújtunk a kezdeti szakasztól.
A szülésed után melletted állok, támogatlak a babád táplálásában, és esetleges nehézség esetén segítelek téged a megoldás megtalálásában.
Eddigi tapasztalataim megerősítik azt, hogy a kismamáknak a dúlai szüléskísérésen túl más támogatásra is szükségük van. Általában több témát szeretnének átbeszélni a várandósságuk alatt, illetve a gyermekágyas időszakban is igénylik a dúlai jelenlétet.
Válaszul ezekre az igényekre, létrehoztam a Szüléskísérő Csomagot.
Összesen legalább 3×90 perc szülésfelkészítő konzultáción veszel részt, amely során te és a párod is megismeritek az élettani szülés szakaszait, valamint a kórházi protokollok és a természetes folyamatok illeszkedési pontjait.
aminek egyik óriási előnye, hogy hatékonyan gyakorolhatod a relaxációt, a testtudatos figyelmet, mely a szülés során nagy segítségedre lesz. Közelebbről megismered a mozdulataimat, a jelenlétemet, ami segíti az egymásra hangolódást, a bizalmi viszony kialakulását.
Segítek a fájdalom kezelésében, és törekszem a biztonságos közeg megteremtésén, hogy te követhesd a tested ritmusát. A téged kísérő szeretted válláról levéve az egyedüli segítő terhét, így ő is felszabadultabban lehet jelen melletted.
A dúlai támogatás nem ér véget az aranyórával. A szülés átbeszélése hozzájárul az élmény elhelyezéséhez és integrálásához, valamint támogat a szülői önbizalmad és kompetenciád kiépítésében.
A gyermekágy alatt legalább egyszer meglátogatlak, és segítem, hogy elhelyezd az átélt élményt, valamint átbeszéljük a szoptatással és a babád gondozásával kapcsolatos tapasztalataidat, kérdéseidet.
Egyedileg, dúlai szemlélettel összeállított meglepetéscsomaggal készülök, ami hasznos lehet Te-, és a babád számára is a szülést követően a gyermekágyas időszakban.
Lehetőséged van egyedi csomag kialakítására is a saját igényed szerint. Az alábbi összeállítás egy ajánlás.
Páros és/vagy egyéni konzultációk, amelyek során megismerjük egymást, feltehetitek a kérdéseiteket, és átbeszéljük a kisbabátok érkezésével kapcsolatos gondolataitokat.
A masszázs egyik óriási előnye, hogy kondicionál a relaxáció és a koncentráció képességére, melyek a szülés során nagy segítségedre lesznek. Megmutatom és gyakoroljuk, hogyan tudod izolálni tested különböző részeit egymástól, amit a kontrakciók alatt használhatsz majd a mélyebb ellazulás érdekében.
Úgy alakítom a szakmai- és magánéletemet, hogy bármikor indulhassak hozzád teljes felszereléssel.
0-24 órában készenlétben állok.
Online vagy személyes találkozó alkalmával lesz lehetőséged megismerkedni a helyettes dúlával, aki egy váratlan helyzet esetén is felkészülten áll majd melletted.
Legyen éjszaka vagy nappal, tartson akármennyi ideig, én ott leszek veled és szakmai támogatást nyújtok a kezdeti szakasztól.
Dúlád a szülésedet követő egy éven belül meghallgatja az élményeidet, érzéseidet, és átbeszéli veled az esetleges kérdéseket.
A kisbabád érkezését követő 6 hétben meglátogatlak az otthonotokban és válaszolok a babagondozással kapcsolatos kérdésekre, valamint átbeszéljük a szüléssel kapcsolatos élményeidet. (Érezheted úgy, hogy a szülést követően nem szeretnél, nem tudsz energiát és figyelmet fordítani rá, ez esetben lehetőség van időt adni ennek.)
A szülésed után melletted állok, támogatlak a babád táplálásában, és esetleges nehézség esetén segítelek téged a megoldás megtalálásában.
Egyedi csomag összeállításának részleteivel kérlek vedd fel velem a kapcsolatot!
Egy díjmentes, 25 perces ismerkedő beszélgetés során, online térben felteheted a kérdéseidet a szolgáltatással kapcsolatban.
Ez nagyban függ attól, hogy mit szeretnél. Személyre szólóan gondoskodunk rólad, a korábban kialakított bizalmi kapcsolatra alapozva. Legtöbbször az alábbiakat tesszük a szüléskísérések során:
Az első konzultáción arra koncentrálunk, hogy megismerjük egymást és megbeszéljük, miben és hogyan lehetünk leginkább a segítségetekre. Fontosnak tartjuk, hogy ezen a konzultáción a partnered is jelen legyen, amennyiben van.
Az ezt követő, további 2 konzultáció keretében válaszolunk a kérdéseidre, segítünk az elképzeléseid megfogalmazásában, s igyekszünk minden információt átadni, amelyek felkészítenek a várandósság további szakaszára és a szülésre, szoptatásra, gyermekágyas hetekre.
Ezeken a segítő beszélgetéseken továbbá teret kap az élményeid meghallgatása, a félelmeid átbeszélése, átkeretezése és oldása is.
Természetesen erre is van lehetőséged. A további konzultációkat a megszokott árainkhoz képest kedvezményes áron, 15 000 Ft helyett 12 000 Ft/óra áron foglalhatod le.
A készenlét azt jelenti, hogy a magánéletünk a szüléshez igazodik. Azaz:
5-10 perces egyeztetésnek semmiféle akadálya nincs, egyébként viszont arra kérünk, hogy foglalj konzultációs időpontot, hogy a kérdéseidet alaposan át tudjuk beszélni.
Ha betegség vagy más, halaszthatatlan program miatt bizonyos időpontokban nem tud a rendelkezésedre állni a kiválasztott dúlád, akkor a helyettes dúla lép a helyére. Természetesen vele is megismerkedsz a felkészülés ideje alatt.
Hozzáférést adunk a táblázatunkhoz, amelyben az előre látható elfoglaltságainkat és a helyettesítéseket gondosan vezetjük, így mindig pontosan tudni fogod, ki fog tudni kísérni.
A Szüléskísérés Csomag díja természetesen a helyettes dúla ügyeleti díját és a vele való 20-30 perces ismerkedős alkalom díját is tartalmazza.
Nincsenek.
A Szüléskísérés Csomag díja tartalmazza a 3 konzultáció díját, a dúlák ügyeleti díját, valamint az útiköltségeket (BKV/taxi/saját autó, parkolás) és a szüléskísérés során alkalmazott eszközök árát (illóolajak, kendők, kórházi ruha, stb.).
Azt javasoljuk, hogy legkésőbb a 30. héten válaszd ki a dúlát és egyeztess vele, hogy van-e szabad kapacitása a kiírt időpontod környékén. Így van időnk az összehangolt közös felkészülésre.
Ha úgy döntesz, hogy igénybe veszed a szolgáltatásunkat, akkor szerződéskötést követően kiállítjuk a számládat, amelyet átutalással egyenlíthetsz ki. Kérünk, hogy megjegyzésként tüntesd fel a nevedet és a számlád sorszámát is.
Részletfizetési opcióra is van lehetőség, ezzel kapcsolatban, kérünk, egyeztess a kiválasztott dúláddal.
A 15 perces online felfedezőhívás arra szolgál, hogy egy rövid beszélgetés során kapcsolódhassunk egymással, és átbeszélhessük, mik az elképzeléseid.